2013. november 13., szerda

TITKOLT MAGYAR TÖRTÉNELEM


401388_277020709027448_404868323_n

 | 2013.11.12.
Vörös vihar Théba felett- Miért tilos erről beszélni is akadémikusi körökben?
( részlet)
” A Pantokrátor-képről, melyet Vörös Győző egyiptológus megtalált és bemutatott, az is kiderül, hogy megtalálási helye valószínűleg egy proto-keresztény templom, mely mintegy 1600 éves lehet, így a benne lévő feliratok és képek is ebből a korból valók. Kiderült közben az is, hogy ezek a ma koptnak mondott keresztényeket akkor anakorétáknak nevezték, akik – számtalan vélemény szerint – az eredeti Krisztus-hit követői voltak. Ezeknek a vezetője volt (állítólag) az a thébai Szent Pál, aki az ottani fehér-szerzetesek rendjét megalapította. Aligha véletlen viszont az, hogy a fehér csuhás magyar Pálos rend megalapítója, Boldog Özséb éppen róla nevezte el a magyar pálos (pilisi) rendet.